Wuv: A Testify eredeti megjelenési dátumát 2005 októberére terveztük, a rajongók pedig csak vártak, mi meg a felvételek miatt csak csúsztunk és csúsztunk a határidővel. Rengeteg zenénk született, egy lemezre azonban csak tizenegy-tizenkét számot lehet feltenni, így elhatároztuk, hogy fogjuk a Palm Springs-ben és San Franciscoban rögzített dalainkat, és ezekből összeállítunk egy minialbumot. Mivel 1999-ben már megcsináltuk a "Warriors EP"-t-ami egy limitált kiadvány volt-, újra akartunk egy ilyesmit, adni valamit a törzsközönségünknek, amire már olyan régóta vártak. Így ez is egy korlátozott példányszámú anyag lett, amiből negyvenezer darab jelent meg. Ahogy eldöntöttük, hogy összehozzuk ezt az EP-t, bementünk egy San Diego-i stúdióba, és felvettünk hozzá pár reggae nótát is. Ehhez egyébiránt meghívtunk egy igazi legendát is Edi Fitzory személyében, aki Bob Marley-vel és egy rakás más emberrel dolgozott együtt.

-Miért döntöttetek a The Payola$ -Eyes Of A Stranger-jének feldolgozása mellett? Ez ugyanis szintén hallható a minialbumon.

Wuv: Sonny szerette ezt a számot. Azt hiszem látta a "Valley Girl" című filmet, aminek ez a betétdala volt, és megkedvelte a szövegét. Néhány évvel ezelőtt mesélt nekünk erről a darabról, és valahogy sohasem dolgoztuk fel, de most csak úgy beugrott, és elhatároztuk, hogy megpróbálkozunk vele. Nagyon ütősre sikeredett, ezért megtartottuk.

Traa: Sonny ezt a nótát énekelgette a kislányának is, és ezáltal egy nagyon személyes számmá vált a számára. Már régebben megállapodtunk abban, hogy egyszer még fel fogjuk dolgozni ezt a tételt, és mikor ott ültünk azon gondolkodva, hogy milyen dalokat is rakjunk fel az EP-re, akartunk valamiféle különlegességet is, amit nem ismernek túl sokan, és ezt tűnt a megfelelőnek. Ez valahogy passzolt a P.O.D. vibrálásához, benne van ez a fajta ránk jellemző reggae lüktetés.

Wuv: Néhány hónappal a Linkin Park-kal közös túrnénk után kezdtük el írni az új számokat. Tartottunk egy kis szünetet, lazítottunk egyet, és nem sokkal azután, hogy a gitárosunk Jason Truby Arkansas-i otthonából iderepült San Diego-ba, elkezdtünk nagyjából egy hónapig dzsemmelni. Aztán Jason hazament, és legközelebb 2004 októberében jöttünk össze Palm Springs-ben, ahol kibéreltük Jacquie Onassis házát-ez a világ egyik legelképeztőbb villája. Felállítottunk ott egy professzionális stúdiót, és hozzáláttunk a komponáláshoz, a felvételekhez, hogy megörökítsük a pillanatnyi helyzetünkben született ötleteinket.

Wuv:(...) Összeszedtük az összes zenénket, és ekkor jöttünk össze Glen Ballard-dal. Megkérdeztük tőle, hogy megmutathatnánk-e neki, hogy mire jutottunk eddig, így én, Traa, és Sonny elmentünk Hollywoodba, megmutattuk neki a friss zenéinket, mire Glen azt válaszolta: 'Haver, benne vagyok'.

Wuv: Mindössze azért, mert ő egy nagyszerű producer, a karrierje során olyan sok különböző zenei stílusban alkotott nagyot. Egy olyan producert akartunk, aki bármilyen típusú zenében otthonosan mozog, nemcsak egyfajta stílusban. Ez fontos volt számunkra, és ez vezetett el minket Glen-hez.

Traa: Egyszerűen csak újra előjött, mi ugyanis azt csináljuk, amit szeretünk. Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga véleménye, és amikor a "Payable On Death"-et megcsináltuk, akkor is voltak olyan álláspontok, hogy a 'A rap-rocknak más vége, ez halott ügy', mire mi csak úgy reagáltunk, hogy 'Nem számít, mni ezt szeretjük csinálni'.

Ez alkalommal húsz nótánk készült el, és büszke vagyok arra, hogy ezekből a rappes hatásokból sok visszatért a zenénkbe. Mindenki azt kérdezgeti tőlem, hogy 'Hogyan szól ez a lemez?', amire én áltlában azt válaszolom, hogy 'Nos, ez egyfajta keresztezése a korábbi albumainknak a "Fundamental..." óta'. Például az új EP, a "Warrior" egyik szerzeménye engem egy régi "Brown" albumos tételünkre emlékeztet.

Egyébként meg mindannyian különböző ,zenei háttérrel rendelkezünk, és eleinte nem is gondoltuk volna, hogy egymással fogunk játszani. Én példának okáért nagyon R&B, jazz-funk beállítottságú vagyok, azelőtt, hogy csatlakoztam volna a P.O.D.-hez, nem is hallgattam rockzenét. A gitárosunk egy klasszikus képzettségű arc, Sonny hip-hopban és reggae-ben utazik, Wuv meg AC/DC-t, Cheap Trick-et, U2-t, és ehhez hasonló cuccokat hallgat. Így amikor összejöttünk, és elkezdtünk együtt zenélni, eleinte azt kérdezgettük magunktól, hogy 'Haver, mi fog ebből kisülni?', ám ahogy elkezdtünk játszani, minden összejött.

Traa: Az egyik kedvenc számom a "Roots In Stereo", amit Matisyahu-val közösen készítettünk, és ebben benne van az az utcai vibrálás. A dal már előtte is félelmetes volt, de ahogy Matisyahu beletette az énekrészeit, sokkal élettel telibb lett, gyönyörű kombinációja a két fél munkájának.

Wuv: Ennek is ugyanúgy megvannak a P.O.D.-s sajátosságai, de azzal, hogy egy másik producert választottunk, és hogy más módszer szerint írtuk a dalokat, városról-városra jártunk, ezáltal az album is másabb lett. Van egy újfajta lüktetése, másfajta vélemyény, szemlélet tükröződik belőle;mindezek együttesen tették mássá ezt a lemezt. Viszont ahogy már mondtam, ezek a P.O.D.-s ízek mindig is megmaradnak, ahogy a hip-hopos dolgok is, vagy éppen a súlyosabb, rockosabb témák természetesen.

Tehát ez a legnagyobb különbség ezen a CD-n. Fontos, hogy a szövegi tartalom is mindig más és más legyen, mert mindig nem írhatsz ugyanarróla a témáról újra és újra, azonban az egyetlen dolog, ami mindig benne lesz a szövegeinkben, az a pozitivitás. Ez olyasmi, ami mindig is jellemző lesz ránk.

Wuv: Jason egy profi zenész. Nem is kérdéses, hogy ő a tökéletes ember a P.O.D. számára, és amit a "Payable On Death"-en művelt, az önmagáért beszélt. Száz százalékig beleteszi magát a munkába, szóval Jason jól bevált, ő a mi emberünk!

Wuv: Szerintem ez annak tudható be, ami összehozott bennünket a kezdet kezdetén. Gondolok itt arra, hogy az elsőszámú ok, ami miatt annakidején összejöttünk az volt, hogy örömünket leljük a zenélésben. Azokon a gondokon és problémákon, amiken a legtöbb csapat keresztülmegy, mi már átestünk azelőtt, hogy szerzősédhez jutottunk volna, ugyanis csak nyolc év után kaptunk lemezszerződést. Minden, ami velünk történt, az életünk része, immár tizenöt éve vagyunk együtt, mindannyiunknak van családja, gyerekei; a zene csak szórakozás, a zenélés öröme az, amiért máig együtt vagyunk, hiszen ez örömet okoz a számunkra. Talán ennek is köszönhető, hogy nem igazán szoktunk vitázni egymással, mindannyian jóban vagyunk a másikkal, és ez így van jól.

Wuv: Persze, ha jobban szétnézel, találhatsz olyan weboldalakat, ahol azt hangoztatják, hogy mi az ördöggel kötöttünk szerződést. Mi viszont nem szentelünk ezeknek a véleményeknek különösebb figyelmet. Egyes embereknek túl sok szabadidejük van, fogalmam sincs róla, minek fecsérlik ilyesmikre az idejüket. Mi egyszerűen csak zenélünk, és számunkra minden erről szól.